Hetven év alatt, amióta a thüringiai Weimarban megalakult a Bauhaus, világszerte fogalommá, sőt jelszóvá vált. Tevékenységét, főként a formatervezésnek köszönhetően, nagyra értékelik; amit ma leegyszerűsítve "bauhausosnak" nevezünk, az elsősorban ehhez kapcsolódik. A Bauhaus legendás tanárai közül jónéhányan - például Vaszilij Kandinszkij, Lyonel Feininger, Paul Klee, Oskar Schlemmer - koruk legkiválóbb művészei közé tartoztak. Reformpedagógiai elképzeléseiket, amelyeket elsősorban Johannes Itten, Josef Albers és Moholy-Nagy László dolgozott ki, időközben beolvasztották a művészeti és formatervezői főiskolák oktatási programjába, s mai napig hatnak. Ugyanakkor a Bauhaus építészetét, amely Walter Gropius és Ludwig Mies van der Rohe tevékenysége révén szerves része volt a húszas évek avantgárdjának, gyakorta azzal vádolják, hogy ez a kiindulópontja a gazdaságtalan várostervezésnek, az egyhangú dobozházak környezetromboló hatásának és a lélektelen lakótelepeknek.
A Bauhaus fogadtatását leegyszerűsítő magyarázatok, előítéletek és félreértések jellemzik, amelyekkel a mozgalomnak már tizennégy éves fennállása alatt is szembe kellett néznie; a szó az élet radikális modernizálását jelentette annak minden pozitív és negatív megnyilvánulásával. A név egyszersmind programot tartalmazott, az iskola fejlődése és változatos sorsa széleskörű érdeklődést váltott ki - elfogadót és elutasítót egyaránt.
A Bauhaus története lényegében párhuzamos a weimari köztársaság sorsával. Walter Gropius 1919-ben alapította meg Weimarban az intézményt, abban a városban, ahol Németország demokratikus alkotmányát megfogalmazó nemzetgyűlés ülésezett. Ludwig Mies van der Rohe, az utolsó igazgató, 1933-ban Berlinben oszlatta fel az iskolát, néhány hónappal a nemzetiszocialisták hatalomátvétele után, erős politikai nyomásra.
A Bauhaus eltiprása azonban nem tudta elfojtani az általa képviselt eszméket. Legfontosabb képviselői Németország határain kívül, főként az Egyesült Államokban játszottak meghatározó szerepet: Walter Gropius és Breuer Marcel a Harvard Universityn dolgozott építészként és építész-tanárként, Mies van der Rohe Chicagóban, Josef Albers a Black Mountain College-ban. Moholy-Nagy László 1937-ben Chicagóban megalapította a "New Bauhaus"-t. Rajtuk kívül Bauhaus-tagok dolgoztak Európa különböző országaiban, a Szovjetunióban és Palesztinában, de voltak olyanok is, akik sajátos belső emigrációban a nemzetiszocialista Németországban folytatták munkájukat.
A Bauhaus, amely 1919-1933 között, tehát roppant rövid ideig működött, példájával az iskola feloszlatása után is ösztönzőleg hatott. Tevékenységét mégis körültekintően kell megítélnünk, mert története a formatervezés különböző területein korántsem egyenletes és ellentmondásoktól mentes - az expresszionizmussal jellemezhető korai weimari évektől a konstruktív dessaui korszakon át a főként az építészetre összpontosító késői dessaui, illetve berlini évekig, Gropiustól Hannes Meyeren keresztül Mies van der Rohéig. A Bauhaus egyes műhelyeinek történetéről számtalan cikk, könyv és kiállítási katalógus jelent meg; e különböző szempontú feldolgozások - a formatervezésről, az építészetről, a pedagógiáról, a művészeti termésről - fontos forrásokat tártak fel. A történetírás a hatvanas-hetvenes évekig Gropius visszaemlékezéseire alapozott, az utóbbi években viszont egyre több kritikai elemzés látott napvilágot. A legújabb kutatási eredményeket is magában foglaló kötet azonban mindmáig nem készült.
Magdalena Droste, a Bauhaus-Archiv/Museum für Gestaltung régi munkatársa vállalta ezt a feladatot. Kötete egyaránt szól a szakembereknek és a nagyközönségnek, s a Bauhaus történetét az utóbbi évek új kutatási eredményei alapján tárgyalja. Röviden és világosan mutatja be az iskola felépítését és alakulásának folyamatát történetének kezdetétől feloszlatásáig. Nem hallgatja el eközben az esztétikai és társadalmi ellentmondásokat, nem fedi el a törésvonalakat sem.
A könyv fontos része a képválogatás, amely főként a Bauhaus-Archivnak az elmúlt harminc évben összegyűjtött anyagára támaszkodik. Az itt található dokumentumokra támaszkodó kötet korábban homályban maradt jellegzetességekre is felhívja a figyelmet, s az olvasó elé tárja a tervezés és az oktatás sokoldalúságát.
A Bauhaus hatását semmiképp sem tekinthetjük lezártnak; ennek összefoglaló történetét még senki sem írta meg. Magdalena Droste kötete elkötelezett és differenciált kiindulópontból tárgyalja témáját, s további kutatásra ösztönözhet.

Peter Hahn
A Bauhaus-Archiv, Berlin
igazgatója